Minden terv csak annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle, ezért az a szándékom, hogy konkrét paramétereket tisztázzak az életvezetéssel kapcsolatosan ebben a blogban.
Talán sokan érezzük, vagy sokszor tapasztaljuk a környezetünkben élő embereken, hogy valamikor valami történt, ahol minden kisiklott, megváltozott és azóta - ahogy a hógolyóból lavina keletkezik - egyre nagyobb probléma-halmazt görgetünk magunk előtt. Ebben - sajnálatos módon - nagy igazság lakozik.
Pszichológiai kutatások kimutatták, hogy ez a pont valahol az iskolás korban következik be, amikor szépen, következetesen felállítjuk önkorlátozó hiedelmeinket és ezekhez - szinte törvényszerűen - egész életünkön át görcsösen ragaszkodunk. Ezért nehéz kézzelfogható eredményeket és változást elérni a felnőttoktatásban.
Mit kell hát tenni?
A változás, a valamivé válás valóban egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a kor előrehaladtával, pedig az értékes és értelmes életvezetésnek éppen a rugalmasság, a nyitottság lenne az egyik titka. Az első és legfontosabb feladat, tisztázni azt a kérdést, hogy: "ki vagyok?"
Aztán ezt: "mi a dolgom?" Majd pedig: "hova tartok?"
Életünket és gondolkodásunkat szigorú törvényszerűségek irányítják, ebben, a bolygónkon élő emberi lények tökéletesen egyformák annak ellenére, hogy minden másban megismételhetetlen, egyedi, utánozhatatlan teremtmények vagyunk. Gondoljunk csak az ujjlenyomatra, vagy az íriszmintázatra!
Ezek a törvények úgy hatnak ránk, mint a gravitáció. Akár hiszünk benne, akár nem, akár nevetünk rajta, vagy nem vesszük figyelembe, minden emberre egyformán hat.
Ilyenek azok a törvényszerűségek is, amelyeket inkább szellemi, vagy lelki törvényeknek lehet nevezni, ezek azonban metafizikai szabályszerűségek alapján működnek, kevésbé megfoghatóak, ezért nagyobb szkepszist válthatnak ki belőlünk adott esetben.
Konkrétumokat ígértem, de a megfogható paraméterek mögött is ilyen szabályok, törvények állnak, ezért tartottam fontosnak a megemlítésüket. Ha azt mondom például, hogy az ok-okozat törvénye határozza meg a jövőben velünk történő események sorozatát, talán már nem is tűnik olyan megfoghatatlannak a kérdés.
Sajnálatos módon nagyon sokan hajlamosak vagyunk múltbeli eseményeken rágódni, illetve nagy energiák befektetésével a jövőt kutatni, miközben elfelejtjük megélni és formálni a pillanatot, pedig számunkra kizárólag ez létezik felfogható valóságként, és - nem utolsó sorban - csakis a jelenben kifejtett hatásunkkal vagyunk képesek formálni a jövőnket.
Ezek után következzék néhány konkrét alapgondolat az életvezetéssel kapcsolatosan:
1. Ismerjük meg és fejlesszük önmagunkat (ismerjük el önmagunkat értékes és értelmes emberi
lénynek, aki egyszeri és megismételhetetlen, szellemi képességei szinte korlátlanok)
2. Találjuk meg méltó céljainkat!
3. Tervezzük meg a jövőt (egészségileg, szellemileg, lelkileg, anyagilag)
4. Tanuljuk meg hatékonyan beosztani és kihasználni az időt (ez az egyetlen meg nem újítható
erőforrásunk)
5. Lépjünk a tettek mezejére (lásd: a blog kezdő mondata)
6. Mindig tanuljunk valami újat, kezdjünk új dolgokba, fejlesszük képességeinket (ez fejleszti a
kreativitást)
7. Kössünk értékes emberi kapcsolatokat, amelyekben megtanulunk adni és kapni
Részemről ezen a ponton megállok, azt gondolom, ezek az alapok. Természetesen rengeteg paramétert fel lehet sorolni a fentieken kívül, aki azonban ezen a hét pontból álló úton elindul, komoly eredményeket érhet el, a többire pedig rájön magától is. :-)
A Generáció Program vízióját elolvasva most már talán egyre világosabbá válhat az Olvasó számára, hogy ezeket az alapokat igyekszik lerakni a szervezet azoknál a fiataloknál, gyerekeknél, akik a jövő társadalmát alkotják majd.
Ehhez sok minden kell, elsősorban olyan felnőttek, akik elkötelezettnek érzik magukat abban a kérdésben, ami számomra egyértelmű: a felnőtt társadalomnak egyetemes kötelessége hitelesen átadni tapasztalatait, tudását, hibáiból levont következtetéseit az új generációnak, ellenkező esetben a fejlődés elé állít akadályt.
De vajon felnőtt-e a társadalom, vagy csak nagykorú?
2010. augusztus 20., péntek
2010. augusztus 3., kedd
Hoffmann Rózsa és az új Nemzeti alaptanterv
Nem irigylem az új kormány oktatásért felelős államtitkárát és erre több okot is fel tudok sorolni.
Sajnálatos módon nem kapott minisztériumot, de remélhetőleg ez nem jelenti majd ennek a nagyon fontos (talán legfontosabb) szakmai területnek a félvállról kezelését és megfelelő hatékonyságot tud majd felmutatni a pozitív változások terén.
Nem vagyunk elkényeztetve a témában íródott cikkeket illetően, de aki keres, az talál...
A legutóbbi információk szerint iskolatípusokra szabják a kerettantervet, ami nagyon szimpatikus kezdeményezés, de ismerve egy ilyen tanterv elkészítésének technológiai idejét, tartok tőle, hogy rendkívül időigényes lesz.
Az iskolák továbbra is kiválaszthatják az általuk helyesnek tartott "utat" saját oktatási struktúrájuk kidolgozásában. Itt jegyezném meg, hogy ez elég nagy fejetlenséget okozott eddig. Több önkormányzatnál tevékenykedő oktatási vezetőtől is hallottam, hogy a számtalan tanterv sokszor még egy iskolán belül is megtalálható egyidejűleg, ami óriási káoszt okoz pl. egy tanárváltás esetében. Nem elhanyagolható kérdés továbbá, hogy mennyi és milyen utak közül lehet választani...
Homályosan fogalmaznak az információ forrásai abban is, hogy milyen szakmai minőségi kritériumrendszert dolgoznak ki, amelyekhez az "intézményeknek adott időn belül fel kell nőniük", és miért kapott felsőbbrendű kiváltságot a 6 és 8 osztályos középiskolai rendszer?
Ciki lesz "visszaminősített" 4 osztályos gimnáziumba járni?
Kövezzenek meg, de én ebben a rendszerben nem látom a gyereket és annak érdekeit, illetve alapvető igényeinek és szükségleteinek kielégítését! Illetve, amikor meglátom, megsajnálom.
Szó esik a pedagógusok fizetéséről, bár a sorok között olvasva ez sem túl megnyugtató. Az igény felmerül (látszólag) arra, hogy ezt a kérdést rendezzék ("a központi költségvetés garantáljon minden pedagógusi bért..."), mindazonáltal Hoffmann Rózsa kijelenti, hogy még nem látja ennek forrásait.
A legszebb pedig ez a kijelentés:
"A pedagógusokat úgy kell megfizetni, hogy tisztes értelmiségi szinten tudjanak megélni a fizetésükből"
Nehezemre esik ezt számszerűsíteni, de ha mindenképpen meg kell tennem, egy tízes szorzót alkalmaznék.
A pedagógus nem tisztes értelmiségi!
Jóval több ennél!
A pedagógus nagyobb felelősséggel tartozik a társadalomnak, mint az orvosok, jogászok és politikusok együttvéve. Ha egy orvos hibázik, sajnálatos, de általában túlélhető. Ha egy jogász hibázik, elveszít egy pert. Ha egy politikus hibázik, lemond (vagy lemondatják), de ha egy pedagógus hibázik, amikor egy gondolkodásában fejlődő fiatal embert befolyásol a munkájával, emberi sorsokat nyomoríthat meg, mert a gondolkodás struktúráltsága kihat az egész életre és annak minden cselekedetére, tehát az emberi sorsra!
Amelyik pedagógus ezt felismeri és felelősségteljesen látja el hivatását, olyan fizetést érdemel, mint a miniszterelnök!
Ezek után már csak hab a tortán, ahogy ennek az ütemezése zajlik majd az elképzelések szerint.
Első lépésben "gesztus értékű javítás", majd később "látványosabb" emelés következik.
Akkor ez mennyi idő?
Sajnálatos módon nem kapott minisztériumot, de remélhetőleg ez nem jelenti majd ennek a nagyon fontos (talán legfontosabb) szakmai területnek a félvállról kezelését és megfelelő hatékonyságot tud majd felmutatni a pozitív változások terén.
Nem vagyunk elkényeztetve a témában íródott cikkeket illetően, de aki keres, az talál...
A legutóbbi információk szerint iskolatípusokra szabják a kerettantervet, ami nagyon szimpatikus kezdeményezés, de ismerve egy ilyen tanterv elkészítésének technológiai idejét, tartok tőle, hogy rendkívül időigényes lesz.
Az iskolák továbbra is kiválaszthatják az általuk helyesnek tartott "utat" saját oktatási struktúrájuk kidolgozásában. Itt jegyezném meg, hogy ez elég nagy fejetlenséget okozott eddig. Több önkormányzatnál tevékenykedő oktatási vezetőtől is hallottam, hogy a számtalan tanterv sokszor még egy iskolán belül is megtalálható egyidejűleg, ami óriási káoszt okoz pl. egy tanárváltás esetében. Nem elhanyagolható kérdés továbbá, hogy mennyi és milyen utak közül lehet választani...
Homályosan fogalmaznak az információ forrásai abban is, hogy milyen szakmai minőségi kritériumrendszert dolgoznak ki, amelyekhez az "intézményeknek adott időn belül fel kell nőniük", és miért kapott felsőbbrendű kiváltságot a 6 és 8 osztályos középiskolai rendszer?
Ciki lesz "visszaminősített" 4 osztályos gimnáziumba járni?
Kövezzenek meg, de én ebben a rendszerben nem látom a gyereket és annak érdekeit, illetve alapvető igényeinek és szükségleteinek kielégítését! Illetve, amikor meglátom, megsajnálom.
Szó esik a pedagógusok fizetéséről, bár a sorok között olvasva ez sem túl megnyugtató. Az igény felmerül (látszólag) arra, hogy ezt a kérdést rendezzék ("a központi költségvetés garantáljon minden pedagógusi bért..."), mindazonáltal Hoffmann Rózsa kijelenti, hogy még nem látja ennek forrásait.
A legszebb pedig ez a kijelentés:
"A pedagógusokat úgy kell megfizetni, hogy tisztes értelmiségi szinten tudjanak megélni a fizetésükből"
Nehezemre esik ezt számszerűsíteni, de ha mindenképpen meg kell tennem, egy tízes szorzót alkalmaznék.
A pedagógus nem tisztes értelmiségi!
Jóval több ennél!
A pedagógus nagyobb felelősséggel tartozik a társadalomnak, mint az orvosok, jogászok és politikusok együttvéve. Ha egy orvos hibázik, sajnálatos, de általában túlélhető. Ha egy jogász hibázik, elveszít egy pert. Ha egy politikus hibázik, lemond (vagy lemondatják), de ha egy pedagógus hibázik, amikor egy gondolkodásában fejlődő fiatal embert befolyásol a munkájával, emberi sorsokat nyomoríthat meg, mert a gondolkodás struktúráltsága kihat az egész életre és annak minden cselekedetére, tehát az emberi sorsra!
Amelyik pedagógus ezt felismeri és felelősségteljesen látja el hivatását, olyan fizetést érdemel, mint a miniszterelnök!
Ezek után már csak hab a tortán, ahogy ennek az ütemezése zajlik majd az elképzelések szerint.
Első lépésben "gesztus értékű javítás", majd később "látványosabb" emelés következik.
Akkor ez mennyi idő?
Sajtó
Azt írja az újság.....
Pontosabban a Népszabadság július 26.-i száma, hogy kutatást végeztek a fiatalok körében arról, ki, miként képzeli el saját felnőtt társadalmát 2025.-ben.
Ha az újság politikai beállítottságától (és az ebből fakadó utalásoktól) eltekintek, egészen érdekes és tanulságos a cikk, és a felmérés eredménye.
Azokról a középiskolásokról és - részben - főiskolásokról van szó, akikről oly sokat hallom, hogy nem érdekli őket semmi, nincsenek céljaik és értékeik.
A felmérésből kiderül, hogy 79%-uk szeretne családot alapítani és legalább két gyereket adni kicsiny országunknak, nagyobb részük hisz a nyelvtanulás létjogosultságában, elítélik az adócsalást és a környezet védelme mindennapjaik részévé vált.
Kozmopolita európai polgárok szeretnének lenni, akik elismerik a másságot, megtűrik saját hazájukban az idegeneket, sőt segítik beilleszkedésüket, valamint hisznek a civil kezdeményezések erejében és megoldóképességében az állami apparátussal szemben.
Olvassunk egy kicsit a sorok között...
Az egyetemisták 61%-a, a középiskolásoknak csupán 39%-a képzeli el a jövőjét Magyarországon.
Ezek szerint generációról generációra egyre kisebb a hajlandóság, hogy itthon maradjunk? Valami van a fejekben, valami rosszul adódik tovább. Nem szívesen látnám, hogy - miközben egyik oktatási reform követi a másikat - egy magas színvonalú oktatási rendszerrel óriási szellemi tőkét termelünk a világ más országainak. Mivel meggyőződésem, hogy a gondolkodás az alapja mindennek, ami körülvesz minket, jobban oda kell figyelni arra, hogy mit lehet olvasni a sorok között...
Persze a magas színvonalú oktatási rendszer még komoly kihívásokkal küszködik helyenként (ezen a ponton például fontos szerepe lehet egy erős civil-jellegű kezdeményezésnek), de már most nem ártana figyelni arra, hogy a kozmopolita gondolkodás ne homályosítsa el a hovatartozás értékeit, a saját hagyományok tiszteletét, ápolását és a fiatalabb generációnak való átadását. Örök szabály, hogy nehezebb megtartani, mint megszerezni. Jól felfogott érdekünk, hogy a társadalom okos, kreatív, jól képzett tagjait itthon tartsuk, itt kamatoztassák tudásukat, képességeiket. Persze ehhez meg kell teremteni a motiváló körülményeket!
A globalizáció legnagyobb problémája a nemzetek identitástudatának kérdése, nagyon nehéz megtalálni az arany középutat.
Fontos szerepe van ebben a kérdésben is az oktatásnak. Ha egy kis időt el lehetne csípni a Mengyelejev-féle periódusos rendszer, a citromsav-ciklus, vagy a gáztörvények tanulásából az önismeret, önbecsülés, pénzügyi kultúra, vagy saját hagyományaink ismerete és megőrzése javára... :-)
Pontosabban a Népszabadság július 26.-i száma, hogy kutatást végeztek a fiatalok körében arról, ki, miként képzeli el saját felnőtt társadalmát 2025.-ben.
Ha az újság politikai beállítottságától (és az ebből fakadó utalásoktól) eltekintek, egészen érdekes és tanulságos a cikk, és a felmérés eredménye.
Azokról a középiskolásokról és - részben - főiskolásokról van szó, akikről oly sokat hallom, hogy nem érdekli őket semmi, nincsenek céljaik és értékeik.
A felmérésből kiderül, hogy 79%-uk szeretne családot alapítani és legalább két gyereket adni kicsiny országunknak, nagyobb részük hisz a nyelvtanulás létjogosultságában, elítélik az adócsalást és a környezet védelme mindennapjaik részévé vált.
Kozmopolita európai polgárok szeretnének lenni, akik elismerik a másságot, megtűrik saját hazájukban az idegeneket, sőt segítik beilleszkedésüket, valamint hisznek a civil kezdeményezések erejében és megoldóképességében az állami apparátussal szemben.
Olvassunk egy kicsit a sorok között...
Az egyetemisták 61%-a, a középiskolásoknak csupán 39%-a képzeli el a jövőjét Magyarországon.
Ezek szerint generációról generációra egyre kisebb a hajlandóság, hogy itthon maradjunk? Valami van a fejekben, valami rosszul adódik tovább. Nem szívesen látnám, hogy - miközben egyik oktatási reform követi a másikat - egy magas színvonalú oktatási rendszerrel óriási szellemi tőkét termelünk a világ más országainak. Mivel meggyőződésem, hogy a gondolkodás az alapja mindennek, ami körülvesz minket, jobban oda kell figyelni arra, hogy mit lehet olvasni a sorok között...
Persze a magas színvonalú oktatási rendszer még komoly kihívásokkal küszködik helyenként (ezen a ponton például fontos szerepe lehet egy erős civil-jellegű kezdeményezésnek), de már most nem ártana figyelni arra, hogy a kozmopolita gondolkodás ne homályosítsa el a hovatartozás értékeit, a saját hagyományok tiszteletét, ápolását és a fiatalabb generációnak való átadását. Örök szabály, hogy nehezebb megtartani, mint megszerezni. Jól felfogott érdekünk, hogy a társadalom okos, kreatív, jól képzett tagjait itthon tartsuk, itt kamatoztassák tudásukat, képességeiket. Persze ehhez meg kell teremteni a motiváló körülményeket!
A globalizáció legnagyobb problémája a nemzetek identitástudatának kérdése, nagyon nehéz megtalálni az arany középutat.
Fontos szerepe van ebben a kérdésben is az oktatásnak. Ha egy kis időt el lehetne csípni a Mengyelejev-féle periódusos rendszer, a citromsav-ciklus, vagy a gáztörvények tanulásából az önismeret, önbecsülés, pénzügyi kultúra, vagy saját hagyományaink ismerete és megőrzése javára... :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)